Hatodik rész.

Nagyon nagyon köszönöm azt hogy eddig eljutottunk! Ezer ember? Hű! Eddig két olvasómról tudok, Blanka, és Enikő. Kérlek, ha te is olvasni szoktál, kommentben írd meg a nevedet, vagy iratkozz fel, hogy tudjalak titeket név szerint köszönteni! Nem húzom viszont most az időt, mert nagyon szégyellem hogy nem tudtam részt hozni... Jó olvasást! 

Egy ideig összehúzott szemmel fürkésztem a lapot, majd lassan visszatuszikoltam a borítékba és felmentem a liftel. Ez az iskola egy nagyon híres akadémia. Azt hiszem, Anglia leghíresebb zene és tánc akadémiája! Persze, persze nagyon örültem, annak hogy most azok között lehetek akik ingyen elmehetnek ide, de aztán az örömömet eldobtam, és a szomorúságot vetettem magam elé. Nem mehetek, mert akkor  a családomat tönkretenném. Emlékszem milyen irtó rossz volt, amikor apu itt hagyott minket, cakon pakk, aztán mi meg csináljunk amit akarunk. Ez, tudjátok nagyon durva tud lenni! Felértem, majd beléptem az ajtón.
- Szia! - köszöntött a bátyám újságot olvasva.
- Heló!
Levetettem magamról a cuccaimat, és odaimportáltam magam Castiel mellé, hogy megnézzem, mit olvas ilyen szorgalmasan.
- Egy csajos magazin? Mióta olvasod az újságaimat te sunyi? - kérdeztem kuncogva.
- Nyugi, nem a csili-vili nyakláncokat, ruhákat nézem, hanem a csajokat.
Megdöbbentem. Odamentem a konyhapulthoz és elővettem egy zsemlét, vajat, meg szalámit. Összedobtam valamit, mert már régóta korgott a gyomrom.
- Elisa... nem a barátnőd?
- Mi az, ennyire nagy bűn ha lányokat nézegetek! Ez olyan egy férfinél mint ha azt kérnéd hogy ne lélegezzek!
Nevettem, rendes szokásom szerint, mert a bátyám annyira őrültségeket tudott mondani, hogy azokat ha nem mondaná, ki kéne találni! Megettem a szenyót, és felballagtam a szobámba. Castiel még mindig az újságot olvasta, de legalább addig se csinált rendetlenséget. A lépcsőn felmenve, eszembe jutott, az akadémia. Már azon kattogtam, hogy mi lesz akkor ha azon kattogok majd! Ez így kissé magyartalan, de engem nem érdekel! Előhúztam a farzsebemből a kis borítékot, és újból átfürkésztem. Igazából nem volt olyan lehetőségem mint neked! Nekem nem voltak barátaim akinek nevetve meséltem volna ezt el, nem volt, mert hogy a munkába fektetem már két éve az összes energiámat! Arra sem marad hogy egy jó barátnőt találjak magamnak! De most ez kevésbé izgat, minél inkább az hogy mi legyen. Pár perc múlva csöngettek. Elisa volt az. Gondolom a bátyám elárulta neki hogy Clara néni bevásárol. Lebicegtem.
- Szia! - mosolyogtam, de igazából még mindig kavargós volt a fejemben az az éjszaka amikor megjelent. Nem úgy nézett ki mintha tegnap éjjel egy húsz emeletesre tornázta föl volna magát, tehát annál maradtam hogy ez csak egy jókora álom.
- Szia. Épp focit néztem, ugye Camilla? - kérdezte, és láttam rajt hogy nagyon azt akarja hogy a válaszom igen legyen.
- Igen. - mosolyogtam, és felmentem újból.
Az ágyamra huppantam, és csak az járt a fejemben hogy olyan döntés előtt állok, ami nem egy kis döntés. Márpedig valakinek ilyenkor jó kiönteni a lelkedet. Nem volt más választásom, csak a bátyám és Elisa társasága. Leballagtam, újból. Úgy éreztem magam mint a lift. Több felesleges kilót szállítok magamon, fel-le. Mindenki azt mondja hogy nem vagyok kövér, de akkor azt magyarázná meg, hogy miért nem férek bele a gatyáimba?
- Szerintetek mit tegyek? Kaptam egy levelet, amiben az állt hogy ingyen elmehetek Londonba, a Maria Iyi be. De ha itt hagyom ezt a várost és titeket, nem tudom hogyan bírom, és hogyan bírjátok ti!
Csend volt. Csak a TV-ment. A kis pár, azt nézte eszeveszettül, mintha a benne levő oroszlán annyira izgi lenne, izgibb mint ez.
- Hm? - ültem le a kanapéra melléjük.
Mindketten csak bámulták a televíziót, úgy éreztem mintha a falnak beszélnék. Újból megpróbáltam, és ez is sikertelen volt. Hát, annyira jó hogy lenne két ember akinek el mondhatom és nem figyelnek.
- Lúzerek! -motyogtam olyan halkan, bezzeg ezt meghallották.
A bátyám türtőztette a haragját de a barátnője nem. Felállt és felém fordult.
- Na, mit nem mondasz! Had halljam, mond a szemembe még egyszer! Idősebb vagyok, ha jól tudom nekem te ne dirigálj! - vágott hozzám.
Castiel is felállt és lenyugtatta irdatlanul furcsa barátnőjét.
- Azt nem hallottad meg hogy menni akarok, Londonba, bezzeg ezt meghallod, és most a szemedbe mondom, lúzer vagy! - néztem olyannyira a szemébe hogy belefájdult a fejem. Erre ő mit nem, odajött elém, és szinte a pofon előtt voltunk amikor a bátyám szétszedett minket.
Felmentem. Elegem volt ebből a nőszemélyből. Az irtó hülye bátyám ennyire hogy lehet ízléstelen? Egy ilyen fruskát fölszedni? Majd a gondolatmenetem egyszeriben abbahagyódott. Eszembe jutott hogy valami email cím is volt azon a lapon. Begépeltem mint az őrült és úgy kísértem a betűit az oldalnak mint valami kutya akivel betűket szimatoltatnak. Aztán megláttam az időpontot. Mosolyom egyszeriben örökre eltűnt az arcomról, szeplőim is elhalványodtak, mert hogy a sors eldöntötte. A sorsnak se keze se lába mégis tőle kapom a legnagyobb pofonokat! És hogy miért? A jó lila nagyanyám sem tudja! Miért illetem ezt! Négy nap múlva le kell adni a feliratkozást? Ez annyira, annyira szívatás! Annyira, kicsinyes ez a sors! Mindenre ügyel, hogy ne legyen úgy ahogy akarom! Lecsuktam a laptopot és bőgni kezdtem. Eszembe jutott az hogy milyen konfliktusba kevert ez az idióta Elisa, és valahogy kényszert éreztem arra hogy lemenjek és lekeverjek neki egy nagyot. Tudom, hogy hülyeség, és magam sem akartam. De az indulataimat már nem lehetett megfékezni, vagy mégis? A balszerencse mindent megoldott!