Harmadik rész.

Halihó! Remélem nagyon sok komment, feliratkozás érkezik majd! Bocsássatok meg, a repülőgép nem műszaki megnevezéseiért, de... nem értek nagyon a gépekhez! Jó olvasást! Hagyj jelet magad után! ;)


Másnap reggel rosszul ébredtem. Nagyon rosszul. Ugyebár köztetek is van olyan aki nem szereti a kígyókat, na hát látjátok ezzel én is így vagyok, és azzal álmodtam, hogy egy kígyó az ágyamba mászik! Haláli volt! Irtó félelmetes érzés töltötte el a testemet, aztán megébredtem. Ránéztem az órámra. Frankó! Fél tíz, jól elaludtam! Anyunak mindjárt megy a gépe. Gyorsan leviharoztam a konyhába.
- Kincsem nem tudsz elkísérni! - mondta anyu, majd egy nagy csókkal üdvözölt.
- De, sietek anya!
Gyorsan, mint a villám behúztam magam a fürdőszobába, ami egy kész káosz volt szó szerint. Anyu kifogyott, parfümjei, alapozói, rúzsai, szempillaspirálja, hevertek mindenütt. Én gyorsan megpróbáltam megkeresni a fésűt, de nem láttam, így mint valami ősember a kezemmel, vagyis az öt ujjammal kezdtem simogatni a hajamat. Castiel az ajtónál toporzékolt hogy mindjárt bemegy neki. Én meg sikoltottam egy nagyot mert nagyon meghúztam a saját hajamat. Nos, már az egész ház egy nagy káosz volt a szememben, nem csak a mosdó. Gyorsan magamra öntöztem anyu pacsulijának az utolsó cseppjét, és a szobámba szaladtam. Felvettem valami egyszerűt, farmer, meg póló. Felvettem volna ha jó lenne! Mostanában semmi sem meg rám, feljön a combomig, odáig is csak néha, és aligha egy van ami jó. Ennyit híztam volna? De erre nem volt időm, gyorsan levetettem mindent, és egy szoknyát toltam fel magamra meg egy hozzá illő pólót.
- Hahó, gyerekek, én indulok! - kiáltotta el anyu a végszót.
Mi meg gyorsan az ajtóba cipeltük magunkat, meg anyu csomagjait is. Castielnek úgy állt a haja mint egy majomnak, én meg smink nélkül voltam. Szép, mondhatom! Most irtó jó volt hogy ment a lift. Nem bírtam volna ki ha öt mázsa ruhát kellett volna cipelnem száz lépcsőn át. Beszálltunk. Clara néni hangja miatt most nem hallottam a másodpercenkéni kattanást. Arról mesélt hogy az ő idejében még nem volt lift és anélkül is elutaztak jó páran. Mi csak bólogattunk, ugyanis nagy késésben cseppet sem érdekli az embert hogy mi volt ötven évvel ezelőtt! Kimentünk a liftből, mindannyian megfogtunk egy-egy csomagot, és a reptér felé vetettük magunkat. Clara néni folyton lemaradt, hiába mondtuk neki, hogy majd máskor megnézzük a nagy házakat, meg a híres fagyizót, de most nem lehet, mert anyunak majd csak másnap menne gépe, és az már késő. Lassacskán odaértünk. Óriási helyet foglalt el a reptér. Rengeteg gép szállt fel, le, lehetetlen leírni azt az érzést amikor a hangárból kijön és felszáll és...
- Camilla, min töröd a fejed? Gyere már! - húzott be egy sorba anyu.
Előttünk vagy negyven ember, egy hosszú kígyózó sor állt, az irtó messzi pénztárhoz igyekezve. Bár ugye, amennyire igyekezett. Már csak tíz perc, és indul a gép.
Nemsokára odaértünk a kasszához, de már csak három perc volt az indulásig. Aztán átnéztek minket, hogy nem-e vagyunk drogcsempészek vagy ilyesmi. Persze nem találtak semmit. Anyu látta ahogy az utolsó emberke is felszáll a gépére, és szaladni kezdtünk. Clara néni az út felénél megállt, és úgy vette a levegőt mint aki öt kilómétert futott, de az még öt méter is aligha megvolt. Átadtuk anyunak a csomagjait, ő meg feliszkolt a nagy lépcsősoron át, a repülőre. Baromi magas volt! Én nem mernék repülőn utazni, pedig egyszer majd eljön az ideje. Aztán a repülő lassan beeresztette a lépcsőét, és elindította a motorokat, vagy miket. Mi vadul integetünk, pedig még nem is szállt fel a gép. Aztán jó pár perc múlva, nagy dübörgéssel, megtörtént. A repülő felemelkedett az égbe, majd egyenesen Finnország felé vette az irányt. Most már lassan Clara néni is ideért, de még mindig nagyon lihegett, az integetése közbe.

Hazafelé úton, jókat beszélgettünk bátyámmal, és nénikémmel egyaránt. Aztán felvetettük hogy, elmehetünk a parkba, Clara nénikénk nélkül.
- Clara néni... elmegyünk a parkba, mi ketten! - vetettem fel.
- Rendben, mulassatok jól!
A parkot nézve nem voltak sokan. De most rengeteg kisgyermek volt, feltűnően sok. Biztosan gyerek napok vannak, vagy nem tudom. Leültünk egy padra és elkezdtünk beszélgetni. Minden szóba jött, valahogy az is hogy sokat veszekszünk.
- Castiel, én nem akarok veszekedni!
- Dehogynem, mindig te invitálsz arra hogy beszóljak neked!
- Ha-ha, vicces vagy! - mondtam majd megöleltem.
Még soha nem öleltem meg igazából a bátyámat... Olyan.. Olyan igaziból mint most, úgy még soha. Nem tudom engem is, most Castiel nyelvén, mi "invitált" erre az ölelésre, de csak úgy jött és ez jól is esett, és ami még jobb volt hogy ő sem ellenezte. Pedig nagyon mi nem voltunk olyan tesók hogy puszi, puszi...
Aztán láttam hogy bátyám nagyon figyel valamit a hátam mögött. Szamár köpetem... ez nem hangzik jól.. de mindegy.. nos igen, szamár köpetem sem volt hogy kit figyel, ezért hát hátra néztem. Nem állt mögöttem senki csak egy... óóó... Csak egy szép, göndör, barna hajú lány, aki éppen a könnyeit törölgette, bal kezével pedig egy kis pórázt szorongatott, aminek végén egy pudli csaholt. A lány egyszer csak eszeveszettül elkezdett sírni. Castiel, és én is odamentünk hozzá.
- Elisa, ez nem az aminek látszik! Ő a húgom! - magyarázta Castiel.
- Aha, persze! Túl sok filmet, nézel! Ez a valóság! - motyogta a lány, és a haja újból a szemei közé cafogott.
Ő megint eltűrte. Aztán halkan elment. Bátyám szája szélét harapdálta. Látszott rajta hogy sírni akar.
- Ez is a te hibád! - kiáltott rám, majd otthagyott és haza felé indult.
Frankó! Azthiszem megtaláltam a sogórnőjelöltemet, most meg miattam veszítettem el? Hmm... Fura, nagyon fura... Ez is csak az én szerencsém lehet...