Negyedik rész.

Sziasztok. Nagyon szomorú vagyok, mert nem kommentelnek csak azok akiket megkérek rá. A blogot valószínűleg abbahagyom. :( Jó olvasást... hagyj jelet magad után, bár mindegy...

Én is hazarohantam. Imádtam futni. Olyankor mintha az emberben valamilyen ajtó megnyílna, és elfelednéd a gondjaidat is. Akik meg nem szeretnek futni azoknak meg azért jó mert amíg futnak, és fáj a hasuk vagy a tüdejük, vagy mit tudom én mijük, addig sem gondolnak a bajaikra. De én most nem tudtam kitörölni a fejemből ezt az ügyet. Szerettem Castielt, és nem szerettem megbántani. Hazamentem, felmentem, a szokásos... Levetettem a kabátomat, a sapkámat lehántoltam a fejemről, és berontottam bátyám szobájába.
Leültem az ágyra.
- Castiel... - motyogtam.
Hiába. Motyoghattam volna  ott ezer évig is, ha hallani akarta sem hallotta volna meg, mert a fején egy nagy fülhallgató kapott helyet. Levettem azt a fejéről ő meg egyből felém fordult mintha az utolsó szelet kenyeret vettem volna el.
- Mit csinálsz itt - kérdezte - te... igenokos! - tette hozzá.
- Csak, szeretném ha kibékülnénk, mert nem tudok úgy elmenni valahova hogy nem békülünk ki.
- Mész valahova?
- Igen, a parkba futni egyet. - jelentettem ki ezt a most kitalált őrültséget, hiszen perpillanat egyáltalán nem volt kedvem futni..
- Add vissza a hallgatómat, és menj ki! - kiáltotta.
- Nem adom amíg ki nem békülünk! - mosolyogtam rá.
Láttam hogy írtak neki üzenetet, egy internetes portálon. Fogalmam sincs mi a neve, mert nem használok internetes portálokat, úgyis vagy ezer vírust behoznak a gépedre! Meg felesleges! Minek? Elveszi az idődet!
- Na jó, kibékültünk, add ide! - nevetett, majd kezével intett hogy menjek kicsit arrébb.
Ott álltam, ismét egy katona képében, és most bátyámat védtem.
Láttam hogy a barátnője írt, azért hessegetett el. Sok sikert kívántam és elmentem.
Lementem Clara nénikémhez. Leültem a kanapéra, és néztem ki a fejemből. Ne kérdezzétek hogyan, de valahogy az jutott az eszembe hogy, minek élek? Ha nem történik velem semmi izgalmas, minek élek én? Meg sokszor felmerült bennem, hogy én nem is ide tartozom. Mivel szőke vagyok, és anyu dem, Bátyám sem szőke, ez felmerülhetett. Nem, ebbe bele sem gondolok. Így is utálom az orvosokat, nem mégha miattuk veszítettem el az igazi anyukámat.
- Camilla, unatkozol drágám? - kérdezte Clara nénikém mosolyogva, miközben valami tésztát kevert.
- Hát, mondhatni. - nyöszörögtem.
- Akkor kapóra jössz nekem, gyere segíts főzni!
Lassan odaballagtam. Megnéztem mi készül. A kedvencem. Makaróni! Felforraltam a vizet, és óvatosan beleöntöttem  a tésztákat.  Lassan lejött Castiel is, és ami elég nehéz volt, bevontuk őt is a főzésbe. A nénikénk öt percre hagyott minket egyedül.. és....
Egy tál liszt volt a kezemben. Castiel, megfogott egy marékkal, és nekem  vágta. Én visszadobtam neki egy marékkal. Mire visszajött Clara nénikénk, addigra már az egész kicsi konyhánk úszott a lisztben, már amennyire úszni lehet a lisztben. Én meg csak szokásom szerint széles mosollyal körítve kuncogtam. Elment az idő. Leültünk enni. Rájöttem hogy igaziból nem is olyan nagyon rossz Clara nénikémmel lenni. Ebéd után egy nagyot kártyáztunk. Castielnek egy teljesen új arcát ismertem meg. Nem azt a mindig morcos vagyok, arcot, hanem azt a de vidám az élet arcot! Tudjátok? Ami akkor szokott rászaladni az arcotokra amikor kicsengetnek! Nekem meg amikor lejár a munkaidőm! Na de térjünk vissza ide. A kártyaparti után, felmentem a szobámba és kipihentem magam. Irtó fárasztó ám egy profival kártyázni!
A nagy "kipihenés" után, megfürödtem, bekaptam egy kiflit, és újból az ágyamba dőltem, csakhogy most nem sok időre mert éjjel kettőkor megébredtem. Arra hogy.. Lenn nagy zörej volt. Mintha betörők jöttek volna. Tudom elég fura. Nyugalom, ez nem reszkessetek betörők film hanem a valóság.  Bátyám szobája felé vetettem magam, de olyan spuriba mint még sohasem.
- Castiel, ébren vagy?
- Igen, mivel fölébresztettél! - mondta majd megfordult.
- Léci gyere, betörők vannak a házba!
- Biztosan csak rosszat álmodtál, menj vissza! - motyogta, alig hallhatóan mire én akkorát sikítottam amikor
becsapta az ajtómat valami... vagy valaki?
Kiléptem az ajtón. Lementem a konyhába, elővettem anyu teflon serpenyőjét, és azzal közelítettem a szobámba. Frankó! Irtó hülyén nézett ki, mellesleg a bátyám is hülyének néz, és rossz esetben a drága serpenyő is eltörik.  Amikor beértem a szobámba, úgy reszkettem mint egy nyárfalevél. Amikor felkapcsoltam a villanyt...